2012. november 5., hétfő

A kínai festészet fejlődése a császárkorban(kissé hiányos)


Kína festészetének fejlődése és fázisai a kezdektől
a császár kor végéig

Dolgozatom témája mindig is lenyűgözött engem, és nem kizárólag a festészetre gondolván itt, bár ha teljes egészében hasonlítjuk a legkorábbi civilizációkhoz (sumer,egyiptomi) fiatalabb, mégis nagyobb dolgokat és gyorsabb fejlődésben hozta létre,nem utolsó sorban egy kontinensnyi területen. De mivel a komplett kínai festészet tárgyalása sokszorosa lenne ennek a fogalmazványnak így a legfontosabb fejlődési állomásokra fogok csupán kitérni és a jól ismert festőket,kalligráfusokat említem majd meg akik művei fent is maradtak.
A történelem előtti időkben, hasonlóan a világ többi területén az emberi fejlődés során elérték azt a szintet ahol ki tudták fejezni gondolataikat tárgyi formában. Gondolva itt a korai gazdálkodó kőkori  kultúrákra i.e. 5000-3000 között pl . a Yangshao,Hongshan,Dawenkou,Majibang. 1 Majd a 3. évezred végén a törzsi társadalomból emelkedett ki a Xia törzs ami diplomáciával és fegyverrel egy csoportva gyűjtötte a környező törzseket. A dinasztia is erről a törzsről kapta a  nevét „Xia” az alapítója Nagy Yu volt ( valószínűleg i.e. 2059-1990). A dinasztia maga megközelítőleg 1600-ig fent állott . A kultúra fejlődésével az önkifejezés is fejlődésnek indult,a generációkon át fejlődött művészet után a xia dinasztia végére a klasszikus kínai festészet két útja is ltáhatóvá válik. Az egyik az aprólékosan kidolgozott ecset stílus a másik a kevésbé részletgazdag, inkább a hirtelen ötletkifejezésre alkalmas stílus. Persze a kettő közötti öszhangra törekednek a művészek, innen ered a mondás is „Zong Yon Chih Dao” -egyik szélsőséget se kövessük. Tehát lehet egy festmény részletesebb annál mint amit a szem képes meglátni, de nem fog megegyezni annak a felfogásával aki látja. A kínai festészet szerves társa a kalligráfia. Mikor egy festmény nem elégíti ki az alkotó elképzeléseit  gyakran egy verset is ír a képre, vagy más esetben egy „verset fest fel a vászonra” egyetlen írásjel nélkül.
Fontos megemlíteni hogy a Qin dinasztia idejéig csupán az ország központjára és valamelyeset a nyugati partig volt összefüggő „kormányzat”. A Shang dinasztia i.e. 1600 körül került hatalomra és i.e. 1046-ig töretlenül fennált, gazdagságára az Anyang melleti feltárásokból is következtethetünk, valószínűleg itt állhatott a főváros. A temetkezési szokások és a jós csontok kivételével nem sok művészeti lelet maradt ránk. Miután Ding Xi a dinasztia uralkodója öngyilkosságot követett el( teljes vereség Zhou fejedelme ellen) a szomszédos Zhou fejedelem beolvasztotta a nála nagyobb Shang-terüelteket. A Zhou dinasztia alatt jórész inkább a fémművesség kibontakozása jellemző és a sajátságos írásjegyek művészi használata, vésetként. A Qin dinasztia előtt fontos megemlíteni a Tavasz és ősz korszakot(i.e.771-403-Jin fejedelemség reformjáig) és a Háborúzó fejedelemségek korszaka (i.e. 403- i.e. 221). Természetesen ezek az évszámok nem pontosak mivel a fejedelemségek szinte néhány havonta emelkedtek el és buktak el. A Qin dinasztia alatt i.e. 221-206 a császár Huang Ti nem csak a könyveket pusztította el de számos festményt és művészt is kivégezetett, és kizárólag a hasznos írásokat támogatta (gyógyászat,szakmai). Ez a cselekdete megközelítőleg 50 évre megakasztotta a művészek munkáját. A Han dinasztia (i.e. 206-i.u. 220) nem termelt ki olyan művészeket akik elég nagyot alkottak volna persze maradtak fent művek de ezek főként falra vagy selyemre készültek, a legközkedveltebb témák az állatok és emberek (munka közben), a képekről árad az intellektualitás. A Wei, Jin, Északi és Keleti dinasztiák alatt, tehát egészen a Tang dinasztiáig (618) a saját érdekű „szépség” alkotása teret nyert végül, egy bizonyos fokú kifinomult elegancia kezdett feltűnni a képeken.  A korszak és és a komplett kínai művészet egyik legbefolyásosabb történése is ebben a korban zajlott. Bodhidarma az indiai szerzetes 520-27 között Kínába érkezett és rövidesen felépültek északon az első kolostorok.
 Az új vallás gyorsan befolyása alá vonta a művészeket is befolyásolta. A buddhista festészet természetesen a templomok falán jelent meg elősször, amit megpróbál bemutatni az az hogy a tapasztalat,élmény nem írható le szavvakal, de a felkészült,szemlélődő embert tovább segítheti a megvilágosodás irányába. Az ilyen fajta képek megértéséhez nincs szükség vallási ismeretekre maga a kép kellene hogy megteremtse azt az állapotot ami egy bizonyos „extázisba” jutattja a személyt, a végső cél a tapasztaló és a megtapasztalt érzés közötti kapcsolat létrehozása. A legkedveltebb ábrázolási téma kezdetben Kuan-yin és Pu-tai(Maitreya) voltak. Ezzel ellentétben,nem kifejezetten kontrasztban jelent meg a taoista festészet Lao Ce és Huang Cu által akik bár az elzártságot tartották követendőnek mégis pártolták a festészetet, furcsa módon a taoista világszemlélet közelebb kellene áljon az emberhez mégis ábrázolásmódjában elég absztrakt, célja,hogy a végeérhetetlen múlt és jövőt érzékeltesse. A harmadik bár annyira nem külön váló ág, a konfúciuszi gondolkodásmód papírra vetése, ennek alaptézise hogy, az ember az államot és az eget kell szolgálja elsősorban, így a festők a különböző tájakat igyekeznek megörökíteni, utalva így a szabadság transzcendens szellemére. A felsorolt három stílus elég éretlen volt még ebben a korszakban, viszont voltak már kiemelkedő festők akik nem vallási munkájukról híresek, ilyen ember volt Gu Kai-zhi (344-406) aki az újjonan felépült Nanjing-i templomban készítette a Buddha freskót, továbbá 50 történelmi jelenetet örökített meg, a következő képen a leghíresebb munkája látható a „Lo folyó nimfái”-eredetileg egy tekercsre készült, de ez a kulcs jelenet.


Az ábrázolások választékossága és minősége nagyon kiszélesült a Tang dinasztia idején (618-907). A tájfestészet sokkal gazdagabb színeket kezdett el használni főként az aranysárga,kék és zöld kombinációja. Az egyszínű festékek használata az utólagos teljes takarásoknál,a szugesztív formák és az éles, halvány formák váltogatása egy sajátságos képi világot alkotott. A késő Tang és az 5 dinasztia idején(906-960)  a madár,virág, és egyéb állatok festése hihetetlen iramban indult fejlődésnek. Az északi és déli stílus már most külön vált és két saját iskolát hozott létre, az előbbi a gazdag és fényűző stílust preferálja, az utóbbi a megszelídítetlen természetet mutatja meg.   
A következő kép „Az éjjel fénylő fehér” látható Han Gan ecsetéből, születése és halála nem ismert de behatárolható a képen Xuanzong (712-56) császár kedvenc lova látható. Han Gan volt korának legelismertebb „lóábrázolója”,elhatározottsága tette híressé mivel élő modelekkel dolgozott és gyakran látogatta az istállókat. Hasonlóan tehetséges volt Li Zanhua aki Han Gan kortársa volt, az ő specialtása az északi törzsek és szintén a lovak voltak, de mivel alsóbb osztály beli katona családból származott nem kapott valódi elismerést.
A Sung dinasztia(960-1279) folytatta az 5 Dinasztia alatt kialakult tradíciókat, ennek a korszaknak a fő témája a hegy és folyó valamint, a madár és virág(ehhez kapcsolódik a bambusz,bogát,ló és egyéb élőlény ábrázolás), a harmadik típus az alak ábrázolás, ami újdonságnak számított de, a művészek az első kettőt favorizálták,mivel ezzel könyebben kifejezhették magukat.

Sokan tartják a Sung dinasztiát a festészet aranykorának. Számtalan festő akarta az elődjei munkáját megreformálni.A legismertebbek , Hsu Hsi ( 徐熙 ), Zhao Gan ( 趙幹 ), Wang Chi-Han ( 王齊翰 ), Zhou Wen-Ju ( 周文矩 ), Wei Xian ( 衛賢 ), Gu Hong-Zhong  ( 顧閎中 ), Dong Yuan ( 董源 ), Guan Xiu ( 貫休 ), Huang Chuan ( 黃筌 ), Huang Ju-Bao ( 黃居寶 ), Huang Ju-Tsai ( 黃居寀 ), Jing Hao ( 荊浩 ), Gao Wen-Jin ( 高文進 ), Guan Tong ( 關仝 ), Lee Cheng ( 李成 ). A császárok nagy része a dinasztia alatt,megbecsülte a festőket és kalligráfusokat , Sung Huizong (1082-1135) bár alkalmatlan volt az uralkodása, remek művészi érzékkel rendelkezett, ezért létrehozta a Festő Akadémiát, ami azonban komoly összetűzéseket okozott az írók/költők és festők között. Főként mert az előbbiek nem kifejezetten kaptak ilyen különleges elbánásmódot, véleményük szerint a kreativitásuk jóval behatároltabb, mint az íróké. A Hanlin Akadémi tehát rengeteg festőt hívott a fővárosba, még a a legmeszebb élőket is pl. Gup Zhong-Shu vagy a börtönben raboskodott Wang Ai is szivesen fogadta el a meghívást.  A császárok szívesen költöttek ismeretlen művészekre akiket használhattak hatalmuk megerősítésére, ugyan így cselekedett jó néhány nemes is, tehát szinte verseny alakult ki a mecénáskodásban. A Sung Dinasztia festészete négy különböző periódusra osztható:
-          Az elsőre a „realizmus” jellemző ami a tájképene a határozott és rövid ecsethúzásokban nyilvánul meg. A stílus követői Lee Cheng, Fan Kuan ( 范寬 ) and Dong Yuan a 12. század végén: Yan Wen-Gui ( 燕文貴 ), Hsu Dao-Ning ( 許道寧 ), Gao Ke-Ming ( 高克明 ), Zhai Yuan-Shen ( 翟院深 ), Lee Zong-Cheng ( 李宗成 ).
-          Huizong császár kora számít a második periódusnak, híres festő és kalligráfus volt a „karcsú arany” stílusú írásstílus megalkot ója volt, de több festőt is tanított.
A képen is az ő munkája látható a címe „ Hallgatni a qint” (pengetős hangszer).









-A harmadik korszak a főváros délre helyezésekor jött létre mikor az udvarba olyan festők kerültek mint, Ma Yuan ( 馬遠 ), Xia Gui ( 夏珪 ), Liang Kai ( 梁楷 ), Ma Lin ( 馬麟 ), Lee Di ( 李迪 ) and Lu Zong-Gui ( 魯宗貴 ). Ők mind a déli tájábrázolást folytattak. A következő képen a letisztult déli stílus látható Xia Gui-tól, a címe  „Tiszta és elzárt kilátás a a folyamra és hegyekre”.
-A negyedik korszak a birodalom kisebb városaiban indult meg. A kevésbé ismert festők hivatalnokoknak adták el a képeiket. Majd a hivatalnokok is festeni kezdtek, és mivel szinte csak a klasszikus irodalommal foglalkoztak ezt a festésbe is beépítették, így jött létre az irodalmi festészet. Ez a stílus nem  a technikai tökéletességre törekedett, általában egyetlen színnel dolgoztak a festők, a lényege hogy a belső szellem kerüljön a vászonra nem a festő képessége. A legfontosabb képviselői Wen Tong, Su Shi és Chen Rong voltak. Chen Rong (1200-1266) ötvözte ezt a taoista stílussal és a sárkányokra specializálódott. Az alábbi képen az ő festményének egyik részlete látható a „Kilenc Sárkány”, jelenleg a Bostoni múzeumban található.                                                                                                                                                                                          









A mongol támadás után a kínai állam depresszióba borult ugyan is nem múltat témákban jelent meg. Kínát először foglalták el idegenek, a mongol vezetőség azonban átvette a kínai vezető réteg szokásait, a festők pedig a mongok előkelők igényeit is figyelembe vették így gyakori téma lett a vadászat és a lovaglás. Tehát a Yuan dinasztia (1271-1368) idejéna festők egyre inkább a belső szellemet, lelket akarták kifejezésre jutattani. Az udvar közelében csak azok a festők tartózkodhattak akik a tradícionális mongol ruházatot,ékszereket és egyéb tárgyakat hajlandóak voltak lefesteni, de a fővároson kívül, bár elvesztette a támogatók nagy részét virágzott.

A kor egyik legnagyobb festője Zhao Meng-Fu(1254-1322) volt. Meglepő módon az előző diansztia csaászári nemzetiségéből származott, de így is állami hivatalnok lett belőlle és mind az öt Yuan császár alatt szolgált.Egész életében igyekezett segíteni a han-oknak hogy a civil ügyek hivatal számukra is elérhető legyen. Mégis, magas pozíciójától eltekintve, mindig igyekezett visszaonulni a külvilágtól és ez a sajátságos tájfestészetében is megmutatkozott. Zhao tanulmányozta Dong Yuan és más kortársának munkáját hogy elsajátítsa több perspektívás vagy másnéven szintekénti árnyékolás technikáját. Bár saját magáról azt írta hogy a munkái egyszerúen és gyorsan készültek el, valamint korábbi mesterművek képezték az alapját, mégse tudatlanoknak készültek. A következő képet is ő készítette, a címe „Elegeáns kövek és csapzott(megtépázott) fák”.











Egy másik jellemzője a Yuan tájfesetőknek, hogy nem tűntették el a festés menetének nyomait hanem hagyták hogy láthatóak maradjanak az ecset vonások, így túl is léptek a Sung dinasztia belieken. Például Huang Gong-Wang (1269-1354) sötétebb vonásokat húzott a világosabbak fölé, és szárazabb ecsetvonásokat a nedvesebbekre így egy sokkal erősebb és gazdagabb látványt hozott létre, egy sokrétegű felszínnel. Huang mellesleg tagja volt a Yuan diansztia nagymestereinek Ni Zannal,Wang Mengel és Wu Zhennel egyetemben. Ehhez képest csak 50 éves korában kezdett el valóban festeni( a négy közül ő volt a legidősebb). Huang döntően megváltoztatta a tájfestészetet, olyan új modelleket alkotott amik a korai Qing dinasztiában alapul szolgálnak majd ilyen például az ovális és ívelő geometriai formák használata, tehát elsősorban az egész és az egy közötti különbség bemutatására törekszik. Általánosságban szólva Huang Gong-Wang stílust két különálló ágra oszthatjuk az egyik verzió mikor világos lila színt használ bizonyos tereptárgyak kiemelésére, így a felszín jelentősége sokkal kisebbnek tűnik, mintha csak néhány ecsethúzással készült volna. A másik, egyetlen szín használatáva készül, rövid ecsetvonássokal szélsőséges árnyékolással. Egy rövid esszében az ecsettechnikákat, a tintakeverést és a selyem megmunkálását írja le, a címe „ A tájfestészet titkai”. Huang élete utolsó felét a Fuchuan-i hegyyek között töltötte (Hangzhou melett) . A következő képen a talán legismertebb két képe látható, az első a „Fuchuan-i tartózkodás” a másik a „Kőszirtek a mennyei tacskánál”.










A Ming dinasztia kezdetén(1368-1644) a Yuan festők még mindig közkedveltek voltak, de új generáció festő kezdtek visszínyúlni a Keleti Sung dinasztia, festő akadémiájának nagyjaihoz. Mégis a korszak közepéhez érve, egyfajta csalódás lett úrrá rajtuk így a Yuan-ok kerültek újra előtérbe
Shen Zhou (1427-1509) a Ming dinasztia első felének legfontosabb festője. Hivatalnoki családból származott, mégse kért soha állami posztot magának, a nagyapján keresztül ismerte Wang Meng-et így a festészet elég korán szerepet játszott az életében, és arra is lehetősége volt hogy Yuan négy nagymesterétől is tanulhasson. 47 éves korában elkezdte kombinálni elődjeinek technikáit. Az udvari festőkkel ellentétben mint például Lin Liang, támogatta a belső érzések írásban való megjelenítését a festett kép mellett is. Miután meghalt, tanítványa Wen Zheng-Ming összegyűjtötte a többi tanítványt Suzhou-ban és megalapította a Wu Festészeti Iskolát (mellesleg a wu-ban élő festők megértették a kerámia,festészet és kalligráfia független szellemiségét. A balra látható kép születésnapi ajándékként készült Wang Meng-nek (Shen Zhou tiszteletből, az ő stílusában készítette el) a címe „ Gőgös Lu hegy” a kép csak a jobb felső sarokban látható versel együtt érthető meg teljesen.








A késő Ming és korai Ching dinasztia idején a festészet rengeteg irányban fejlődött tovább, a nyugati hatások is egyenlőre kis számban de kezdtek beépülni. Két fő csapásirány alakult ki: a festő vagy elődjei munkáját másolja, addig  míg magáévá nem teszi azt, a másik irány hogy az alkotó közvetlenül kifejezi kreativitását tervezés nélkül és átvett szabályok nélkül. A festészet bizonyos téren meghasonlott magával mivel az új dinasztia az északi terüteken élő mandzsu nem zetségek közül került ki, és így a Kína középső részén lakó han lakosság elnyomás alát került. A késő Ching dinasztiában mivel a császári hatalom meggyengült igyekeztek visszatérni a jóval ősibb stílusokhoz, és nagy gyüjtéseket kezdtek, többek között azért hogy a sárkánytrón tekintélyét helyreállíthassák. Az érelmiségiek össze is fogtak és az Arany Kő ( 金石 ) kutatás során sok elveszttnek hitt képet találtak meg.

A Ching dinasztia utolsó nagy festője Zhang Da-China (1899-1983) volt, és nemzetközileg is elismerték, barátja volt Pablo Picassonak is. Nem csak festő volt hanem költő és író is. Mestere volt a szineknek, a dinasztia bukása után (1911) Japánba utazott textil festészetet tanulni. Rengeteg eredeti munkát másolt,restaurált talán a legjobb volt a 19. században. Az alábbi két képet is ő készítette, az első címe „Szikla és bambusz” a második a „Festői táj”.





A leírtak alapján tehát világosan látszik, hogy Kína sajátságos festészettel rendelkezik, és nem törpül el az Európai színvonal mellett, de ugyan akkor az ókor csodálatosságát is megtalálhatjuk benne. Igaz a kommunizmus komoly károkat tett benne, gondolva itt a Kulturális Forradalomra (1966-76), de mivel hatalmas országról beszélünk képtelenség elpusztítani minden értéket fegyverrel. Remélem sikerült megtörnöm az országgal kapcsolatos sztereotípiákat az olvasóval szemben.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése